További információk a képhez
A Gloriette kútja, egészen pontosan ivókútja. Ybl Miklós műve 1884-1895-ig állt nagyjából a Hősök terén lévő mai emlékmű helyén. A mű apropója, hogy Zsigmondy Vilmos 1877-ben itt talált rá annak a hévíznek a forrására, amely azóta is működteti a szomszédságban 1913-ban megnyílt Széchenyi fürdőt. 1938-ban egy másik kutat is kellett fúrni az elegendő mennyiségű artézi víz elérése céljából. 1895-ben lebontották, a helyén épült fel a Millenniumi Kiállítás főkapuja (Majkó Zsuzsanna). A kút megvan, a tér kövezete alatt, a vezérszobrok mögött. Hála Istennek ezt az emlékművet nem hagyták ebek harmincadjára, hanem 1898- ban újra felépítették ide a Széchenyi-hegyre, a Széchenyi-emlék útra pontosan szemben a Rege utcával, és ma is itt látható Széchenyi-emlékmű és -kilátó néven. (Apró szépséghibája a kilátónak, hogy a dús növényzettől ezernyi dolgot lehet itt csinálni, csak kilátni nem...)
Jelenlegi és régebbi nevei:
1932-től Hősök tere- Forrás: Fortepan.hu (82457), Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.133, fotó: Klösz György
-
Ezúton kérjük tisztelt látogatóinkat, hogy amennyiben tovább kívánják adni a weboldalunkon/Facebook oldalunkon látható képeket és az ezekhez tartozó információkat a saját weboldalukon, vagy valamely Facebook oldalon, akkor azt az alábbi szöveg mellékelésével tegyék:
"A képekhez tartozó információk a www.ilyenisvoltbudapest.hu honlapról származnak." ©